A lomtalanítás általában egy időigényes folyamat, egyrészt a holmik mennyisége miatt, másrészt, mert lesznek olyan dolgok, amiknek jövőjéről nehezen tudunk dönteni. A tárgyakhoz fűződő emlékeink, érzéseink befolyásolnak minket pakolás közben. Előtör a “jó lesz még valamire” védekező mechanizmus is. A minimalizmusban az is jó, hogy ha elég kitartóak és határozottak vagyunk, elég egyszer megcsinálni, és jó darabig rend és nyugalom lesz otthonunkban.
Érvek a lomtalanítás mellett:
Marie Kondo- Rend a lelke mindennek című könyve nagy sikert aratott világszerte. Aki még nem hallott róla, ajánlom elolvasni, sok hasznos gondolat van benne, melyekkel egy minimalista is azonosulni tud. A rendszerezés japán nagyasszonya egy hatalmas lomtalanítást javasol, mely során a házban adott kategóriába tartozó ÖSSZES tárgyat egyesével kézbe véve a következő kérdést javasolja feltenni: – “Boldoggá tesz engem?/ Örömet okoz nekem?”
Ez kezdetnek nem rossz, de egy minimalista, a kevesebb több, életmód felé vezető úthoz nem elég. Hisz lehet, hogy örömet okoz a dobozban található 150 darab csillogó-villogó karácsonyfa dísz, de valóban szükségünk van rájuk? A minimalizmus elsősorban nem a rendrakásról, vagy a rendszerezésről szól. Attól, hogy dobozokban halmozzuk fel tárgyainkat, különleges technikával hajtogatjuk és függőlegesen tároljuk ruháinkat még nem leszünk minimalisták. Teljes mértékben támogatom a gondolatot, hogy csak azokat a dolgokat tartsuk meg, amik örömet okoznak, a könyv elindítja olvasóit egy jobb úton, de az igazán bátrak még tovább merészkednek, és igazi lomtalanító-nindzsa készséget fejlesztenek ki. 🙂
Jöjjenek a kérdések, melyek segítségével nem kell majd újra és újra kezdeni az amúgy is napokig vagy akár hetekig tartó lomtalanítást.
Ez egy fontos kérdés, hisze jó pár tárgy, bár nem okoz örömet, mégis meg kell tartanunk. Ilyen például a vasaló. Nem igazán szeretek vasalni, mégis rendszeresen vasalnom kell ruhákat magamnak vagy egy családtagnak. Ezért megtartom a vasalót – annak ellenére, hogy bárcsak ne kéne… Ez a kérdés megment minket a megbánás érzésétől, amikor is utólag jövünk rá, hogy valamit mégse kellett volna eladományoznunk.
2. Ha mindent elveszítenék… újra venném ezt a tárgyat?
Ha végignézzük otthonunk tárgyait, mik azok, amiket egy esetleges környezeti katasztrófa esetén magunkkal vinnénk? Vagy másképp, ha megtörténne a katasztrófa és az egész életet az alapoktól kezdve újra kellene építenünk – miket választanánk, hogy másodszor is benne legyenek?
Ha otthonunk olyan tárgyakkal van tele, amelyek mentését/újra beszerzését vészhelyzet esetén még csak nem is fontolgatnánk, mi értelme ezeket megtartani?
(A minimalizmus segít felkészülni akár egy katasztrófa helyzetre is, hiszen mennyivel könnyebb azt a pár tényleg fontos és rendezett dolgot menekíteni…)
3. Van-e ennek a tárgynak akkora érzelmi értéke, hogy átadjam?
Ez valójában egy két részből álló kérdés, és minden egyes kérdésre igennel kell válaszolni annak eldöntése érdekében, hogy megtartjuk-e a tárgyat.
Ha nem, akkor minek tarjuk meg? Azért örömet okoz? Győzödjünk meg róla, hogy biztos van-e célja és helye a lakásban… Nincs értelme tárolni valamit, amit aztán majd más dob vagy adományoz el…
Ha azonban azt tervezzük, hogy átadjuk gyermekeinknek, akkor tovább kell lépni a 2. részre.
Miért is van szükség erre a kérdésre? Szerintem egyértelmű. Ha minden apróságot emlékek, rend nélkül zúdítunk gyermekeinkre, pl. az összes régi rajzukat 2-14 éves korig össze-vissza egy dobozban, valószínűleg nem fognak neki örülni. De ha minden évből egy darab legkedvesebb rajzot jól látható helyre téve, gyakran beszélve róla, megőrizzük, majd egy családi napon megmutatjuk az unokáknak, sok boldog percet szerezhetünk.
Bízom benne, hogy tudtam segíteni az elindulást egy nyugodtabb, rendezettebb, céltudatosabb élet felé.
Hisz tudjuk, a kevesebb több!