Minimalizmus

Inspiráció- lakberendezés

Mindig mindenkinek minden időben jól jön egy kis inspiráció, mindegy milyen témáról van szó. Most nézzünk néhány Pinterest-ről gyűjtött minimalizmus felé csábító képet, bízva abban, hogy másokat is motivációs lendülettel töltenek fel. 

A minimalizmus mindenkinek mást jelent, de mivel igazából egy művészeti irányzatból ered, melynek lényege a minél kevesebb eszközzel történő alkotás, a letisztultság sugárzása, nagyon gyakran minden a fehéren világít a lakberendezős képeken. Valóban a tisztaság hatásával bír a fehér (már ameddig az marad…), de hogy nyugalmat is áraszt, azt vitatnám, számomra hideg és kényes. Az önkéntes egyszerűségre való áttérés során tehát nem kell mindent átfesteni (aminek lakótársaink nem is feltétlen örülnének), csupán a felesleg elkerülésére érdemes törekednünk. Három féle szín, 12 darab matrica, össze-vissza tapéta egy falon persze zavaró lehet, de ezzel majd később foglalkozunk, most egyenlőre még csak a lomtalanításhoz, és megmaradt tárgyaink rendbe tételéhez gyűjtünk erőt. 🙂 

(U.i.: a Pineterst-en található képek nagy része véleményem szerint nem életszerű, tehát ne akarjuk egy az egyben megvalósítani, illetve nem célom extra frusztrációt sem teremteni senkinek emiatt, ezek csak gondolatokat, szanálásokat, ötleteket beindító képek 😉 )

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!